Tisztelt Vendégeink!
Kedves Levy!

"Az embernek a művein kívül ne legyen más biográfiája" – fogalmazta meg kristálytiszta pontossággal ars poeticának is tekinthető bon mot-ját a világirodalom talán legrejtélyesebb, nagyszerű alkotója B. Traven.
A bon mot-t nem azért idéztem, mintha Levy Travenhez hasonló rejtőzködő személyiség lenne, sőt, éppen ellenkezőleg.
Levy esetében a bon mot valóban – hangsúly e szón! – művészetére, életművére vonatkozik. Az ember kicsit félve mond ki ilyen súlyos terminust, mint az életmű. Levyről szólva azonban bátran vállalom a kifejezést. Levy több mint 30 éve alkot, saját nyilvántartása szerint 7000 körüli alkotást hozott létre. Noha nyilvánvaló, hogy a művészetet nem kilóra és darabszámra mérik, ez a szám magában mégis tiszteletet parancsoló. A művészet teljesítmény-jellegéről hadd idézzem ide Tandori Dezső egy gondolatát: „ Ismerem a lekötöttség fura gyönyörét, a kitűzött penzumok kényszere elmámorít. Folyvást teljesítettem – még két sort és még ötöt, tizet egy-egy nap az adagomon túl, és még egy mondatot a lap aljáig, és még egy újabb lapot…” Persze tudom, más a költészet, az irodalom és más a képzőművészet. De aki ezen a kiállításon körültekint, érzékelve a művek gazdagságát, nyilván érti, miért is idéztem Tandorit – Levy művészete kapcsán.

Tisztelt Vendégeink!

Retrospektív életmű-kiállításon vagyunk. A falakon 60 kép, Levy utóbbi két évtizedének termésétől a legfrissebb alkotásokig. Levy – jól érzékelhetően – életműve három szintjét, aspektusát kívánta bemutatni, azokból a legkiválóbb műveket itt és most közreadva. E három szint, aspektus egyúttal kronológiát, művészi fejlődést, kiteljesedést is bemutat.
A falakon ott vannak a kereskedelmi, megélhetési festészet, illetve az abból kiemelkedő alkotások legjobbjai, leginkább tájképek, a szeretett Balatonhoz, Siófokhoz kapcsolódó művek. E képek rendeltetését gyakran méretük is jelzi: miniatűrök ezek, amelyeket a vékony pénzű, de értékre vágyó, igényes vásárló is elérhet.
A bemutatott képek második csoportját az ún. artlevy alkotások adják. Levy művészi fejlődése e második korszakában már mesterségbeli, technikai tudása fölényes birtokában tett kísérletet arra, hogy különböző műfajokban – portré, tájkép, absztrakt, non-figuratív alkotások – fogalmazza meg gondolatait, világnézetét életről, halálról, emberről és tájról, szűkebb és tágabb szülőföldről, a hazáról és a világról.
Az artlevyvel kapcsolatban három dologra szeretném felhívni a figyelmet.
Az első: e kiállításon is jól érzékelhető, hogy nőnek ki a kereskedelmi festészet témáiból azok a mély gondolatiságot, erős szimbolikát sugárzó, nagyméretű alkotások, amelyek a színek, vonalak és formák segítségével vallanak Levy életérzéséről, művészetfilozófiájáról, a szemérmes hazaszeretetről. E képek zöme tájkép, itt most – nem véletlenül – legtöbbje a Balaton, Siófok inspirálta alkotás. Olyan nagyszerű képekre gondolok, mint az Alkony – Balatoni kontraszt – amelynek megvan a konkrét kereskedelmi festészeti előképe –, a Téli álom, vagy a számomra oly kedves, hiszen egy közös élményünk inspirálta A Tó – Zoltán barátomnak című alkotás, amelynek egyébként egy változata – nagy örömömre – a szobám falán függ.
A második gondolat a portrékról szól. Arcképet, képmást készíteni nem egyszerűen technikai kérdés. A jó portré egy személyiséget, egy érző, örömökkel, fájdalmakkal élő embert – Kosztolányi szavaival: egy egyedüli példányt, akiből nem élt több, és most sem él – kell, hogy megjelenítsen. Levy portréi erre képesek. És hogy Levy képes ilyen portrékat alkotni, annak fő oka nem csupán briliáns mesterségbeli tudása, hanem egy egyszerű tény: Levy szereti az embereket, Levy szereti az EMBERT.
És a harmadik dolog, amit érdemes észrevennünk az artlevy alkotásokat szemlélve: Levy – bár nyilvánvaló vonzódása a figuralitáshoz – felismerte, hogy a XX. század végének, XXI. század elejének képzőművészete bizonyos vizuális problémákra, művészetfilozófiai kérdésekre csak absztrakt, non-figuratív formákban képes válaszokat adni. Beszélgetéseinkből tudni vélem, Levy ezeket az alkotásait – lásd a falakon az Áthúzások, Bordák, Távolság c. képeit – talán nem tartja művészete csúcspontjainak, de hogy itt, e kiállításon is bemutat közülük néhányat jelzi, fontosságot tulajdonít nekik, és művészi továbblépésének jelentős állomásainak tekinti őket. Személyes, szubjektív megjegyzésem: hozzám ezek a művek nagyon közel állnak, a magyar non-figuratív festészet súlyos darabjainak gondolom őket.
Végül Levy művészi pályájának jelenlegi összegzéséről kell szólnom. Ezek az ún. levyntgard-alkotások. 2009-re érett meg benne az a teljesen egyedi festészeti modor, stílus, melyben sikerült összefoglalnia addigi tudását és világlátását. Ez az analizáló és szintetizáló alkotási mód az, amit levyntgardnak nevez. A levyntgard-alkotások nagyon bonyolult és összetett művek, melyek számtalan fő, és mellékasszociációból állnak össze. Azt a különös paradoxont hordozzák, hogy egyszerre statikus, de ugyanakkor mégis változható színházi előadások: úgy beszélnek a megjelenített témáról, ahogy az globálisan megjelenik a jelen korban. Levy ezt a globalitást próbálja kifejezni, előadni, átfogni azzal a sokféle elemmel, összetevővel, modorral, anyaggal, amelyek egy ilyen alkotáson megjelennek. A legősibb festészeti kifejezések ugyanúgy fellelhetők a levyntgardban, mint a teljesen modernek. A levyntgard alkotásokon jelen van a klasszikus, részletes olajfestészeti stílus, modor. Levy ezt nagyon sok esetben a hiperrealizmusig viszi el. Minden levyntgard-alkotáson található ilyen elem. Ezzel a kifejezéssel a téma valósághű megjelenítése a célja, az, hogy a dolgokat reális valóságukban, látványszerűen ábrázolja. Utal ezzel a látásra, a materiális lét alapvető érzékelésére, de benne foglaltatik a dolgok szellemi valósága is, az, hogy minden elsősorban azt a szellemiséget hordozza, ami önmaga.
És hogy konkrétan és érzékletesen miről is van szó, tekintsünk a Giccsfestők pápája c. művére. Levy e művével rendkívül komoly kérdést feszeget, egyúttal a kép szemlélőjét rákényszeríti, hogy szembenézzen önmagával, és kínos kérdéseket tegyen föl – legalább kérdéseket –, amelyek talán elvezethetnek a válaszokhoz is.
Mit is látunk? Hiperrealistán megfestett virágzó barnagi rétet, távolabb gondos rendbe rakott szénabálákat, háttérben a falú háztetőit a giccsesen kék égbolt alatt. De miközben mindezt szemléljük, minket is néz valaki, maga a művész, aki a kép aranymetszés pontjából tekint ránk, fején pápai tiarával. És ez többszörösen is giccses szituáció: giccs, illetve annak tudatosan és iróniával vállalt formája a hiperrealista, szép táj, giccs a művész önironikus megjelenése a képen, de mindez együtt új minőséget hoz létre. Levy egyszerre kérdez: mi is a művészet? és felszólít, mint Rilke: változtasd meg életed! – te, a szemlélő és én, az alkotó – a művészet által.

Gratulálok az alkotónak, gratulálok a művekhez, és mindenkinek szép, maradandó művészeti élményt kívánok!